2015. február 11., szerda

Kurzuskínálat 2015 tavasz




Kedves Hallgatók!
Az innen letölthető táblázatban megtalálják a tavaszi félévre (eddig) meghirdetett kurzusok összesített listáját, ebből egyszerűbben áttekinthetik a teljes kínálatot, s a kódszám alapján rákereshetnek a neptunban: kurzuskínálat.

Néhány szempont a tárgyfelvételhez:
1. bármelyik program által/kódszámával meghirdetett társtudományi tárgy felvehető, függetlenül a hallgató programjától
2. a disszertációs témakonzultációnál keressék a saját évfolyamuknak megfelelő kódszámút a saját témavezetőjük neve alatt (ha nincs megfelelő, szóljanak);
3. ahol időpont és helyszín nincs feltüntetve, egyeztessenek az oktatóval;
4. a lista még bővülhet, a frissítéseket egy-két naponta itt megtalálják.

A neptunos tárgyfelvétel technikájában külön segíteni nem tudok; ha nem boldogulnak, a miheztartás végett nézzék meg a másfél évvel korábbi, erről szóló manuált itt: http://itdi-hirek.blogspot.hu/2013/09/targyfelvetel.html.
Nem pontosan ugyanolyan a mostani hallgatói felület, mint az akkori, de az alapelvek és -funkciók azonosak. Egy fontos tudnivaló: a tárgyak VAGY a mintatantervben, VAGY az intézményi tárgyak között szerepelnek, tehát ha az egyik körben nem találják, meg kell nézni a másikban; ez a keresési hiba még mindig rendre előfordul, ügyeljenek rá. A tárgyakra való rákereséskor pedig arra, hogy a keresés módját megfelelően állítsák be (kód szerinti kereséskor a kód szerinti keresés funkció legyen aktív, ne például a név szerinti stb.).
A tárgyfelvételi időszak február 27-én (péntek) 16 óráig tart. Nem éjfélig, 16 óráig. 27-én. Pénteken.

Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár

2015. február 9., hétfő

Általános irodalomtudomány doktori program, 2015 tavaszi szeminárium


Kulcsár Szabó Ernő – Bónus Tibor – Kulcsár Szabó Zoltán – Lénárt Tamás – Molnár Gábor Tamás - Simon Attila – Tamás Ábel

TÖRTÉNÉS ÉS ESZTÉTIKAI TAPASZTALAT. I. RÉSZ

A két féléves, workshop jellegű szeminárium a történés státuszát, szerepét és bekövetkezésének módjait az esztétikai tapasztalatra vonatkoztatva igyekszik egyszerre történeti és fenomenológiai nézetben megközelíteni. Éspedig abból az általános episztémétörténeti megfontolásból kiindulva, hogy az olvasás és befogadás esztétikai tapasztalatának szerkezete nem alakul a világtapasztalatnak azoktól a fundamentális premisszáitól függetlenül, amelyek a történésekben való humán részesülés mindenkori koordinátáit kirajzolják. Annak valószínűségéből indulunk ki tehát, hogy amit eseménynek nevezünk, az másként konstituálódik innen és túl azon a kartéziánus korszakküszöbön, amely az efficiens kauzalitás elvével kötötte össze a szubjektivitás formális struktúráit. Az olvasás esztétikai tapasztalatára vonatkoztatva mindez elsősorban annak kérdéseit veti fel, hogy a történés mely értésmódjai szolgálnak a befogadás tétlenül „szemlélő”, tudomásul vevő („contemplation”), végbevivő/végrehajtó („execution”, „Vollzug”/„Ausführung”) vagy belefoglalt részesüléssel keletkező („performance”, „Ereignis”/„Sich-Ereignen”) formáinak alapjául.

ELŐZETESEN JAVASOLT OLVASMÁNYOK

¤ Dieter Sinn: Ereignis. In: Ritter, Joachim (Hg.): Historisches Wörterbuch der Philosophie [HWPh]. Schwabe, Basel, Bd. 2, 1972, Sp. 608-609 (Etymologie, Leibniz, Nietzsche, Heidegger)
¤ Platón: Ión. In: Platón: Ión. Menexenosz. Bp.: Atlantisz 2000, 11-32.
¤ Wagner: Oper und Drama (Teil 3.)= Wagner: Költészet és zene a jövő drámájában. Bp.: Zeneműkiadó 1983.
¤ Carl Dahlhaus: A zene „megértése” és a zenei analízis nyelve. Alföld 2001/10, 96-105.
¤ Nietzsche: Jenseits von Gut und Böse; Zur Genealogie der Moral (1. Abschn.) KSA Bd. 5. – Der Wille zur Macht (részletek, KSA Bd. 11-12. – a Schlechta-kiadásból visszabontott töredékek eredeti összefüggései miatt)
¤ Nietzsche: A hatalom akarása és az igazság. In: Nietzsche: Az értékek átértékelése. Bp.: Holnap 1994, 65-90.
¤ Foucault: Nietzsche, a genealógia és a történelem. Új Írás 1991/10.
¤ Heidegger: Beiträge zur Philosophie. GA Bd. 65: Vom Ereignis. Frankfurt/M.: Klostermann 1994. 3-106.
¤ Koselleck: Ábrázolás, esemény, struktúra. In: Koselleck: Elmúlt jövő. Bp.: Atlantisz 2003, 163-178.
¤ Koselleck: Goethes unzeitgemäße Geschichte (in:  Koselleck: Vom Sinn und Unsinn der Geschichte.  Frankfurt/M.: Suhrkamp 286-305.:  Farbenlehre, „das Inkommensurable”) = Goethe korszerűtlen történelme. Literatura 1995/1. 7-20.
¤ Foucault: A tudás archeológiája. Bp.: Atlantisz 2001, IV. fej.
¤ Derrida: Une certaine possibilité impossible de dire l'événement// A Certain Impossible Possibility of Saying the Event. .Critiqual Inquiry 2007, Winter (33)
¤ de Man: Kant és Schiller. In: de Man: Esztétikai ideológia. Bp.: Janus/Osiris 2000, 131-174.



2015. február 3., kedd

Harmadévesek tájékoztatója




2015. február 11-én (szerdán) 17 órától doktoriskolai tájékoztatót tartunk Kállay Géza, a doktori iskola vezetője részvételével a harmadéves/végzős/abszolutórium előtt álló hallgatók számára a tanulmányok befejezésével, az abszolutóriummal és a védési eljárásra való felkészüléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Helyszín: Múzeum krt. 4/A, IV. emelet 428.
       Tapasztalatunk szerint e témákban szinte nagyobb a tájékozatlanság, mint az elsőévesek körében a tanulmányok elkezdésével kapcsolatban, úgyhogy nyomatékosan ajánljuk a részvételt az érintettek számára. A tájékoztatón lesz mód egyéni kérdések megbeszélésére is. Ez az az alkalom, amikor nem létezik rossz kérdés, ne hagyják ki! Alsóbb éveseket is szívesen látunk, ha máris érdekli őket a téma vagy egyéb problémáik vannak, amelyek megbeszélésére jó alkalomnak tartanák ezt a fórumot. Tehát minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár
2015. február 2.

Határidők, 2015 tavasz




A legfontosabb határidők a tavaszi félév kezdetén:
  • regisztráció költséghatékonyan: február 8-ig
  • regisztrációs lehetőség dzsentrimódra (személyesen, késedelmi díj ellenében): február 16-ig
  • a tárgyfelvételi időszak kezdete: február 9. (hétfő), 17 óra
  • a tárgyfelvételi időszak vége: február 27. (péntek), 16 óra
Minden egyéb határidő:
http://epika.web.elte.hu/doktor/Hataridok_2015_tavasz.pdf




2015. február 2., hétfő

Jegybeírás




Kedves Hallgatók!
A jegyek és a tudományos teljesítményekért kapott kreditek bevezetése a neptunba a programvezetők, oktatók által összegyűjtött és leadott adatok alapján történik nagyobb részben, tehát a programok információi alapján magam végzem. Ez értelemszerűen folyamatosan megy, nem egy adott időpontban kerül be mindenkinek minden jegye, és nyilván alapvetően attól függ, hogy rendelkezésre állnak-e az információk. A téma- és programvezetőiknek lehetőleg segítsenek – sajnos nemegyszer azért várakozik egy teljes program anyaga a programvezetőnél, mert egy-két hallgató nem reagál a megkeresésekre.
      Amiatt mindazáltal ne aggódjanak, hogy „kifutnak az időből” és érvénytelen lesz a félévük, mert február 1-jén még nincs minden jegyük beírva – a doktori képzésben szerencsére nem egészen így megy ez, jegyeket még hetekig be lehet írni. Arra viszont egészen biztosan nem tudok válaszolni (és nem is fogom megkísérelni kérdés esetén sem), hogy kinek milyen jegye vajon mikor kerül be a neptunba – hiszen a tényleges beírásnak például előfeltétele, hogy eljusson hozzám az információ. És akkor se ijedjenek meg, ha néhány jegyük már bekerült, más(ok) pedig még nem – arra is sor fog kerülni, csak a neptun kínálta technikai „lehetőségek” (magyarul a fapadossága) miatt érdemes, mert hatékonyabb úgymond bokrosítani a jegybeírást. Továbbá egyes tételek még mindig hibásak a neptunban (technikailag), ezeket önállóan nem tudom beírni, segítséget kell majd kérnem hozzá, de ezt szintén nem egyesével lehet megtenni, hanem a „gyűjtés” végeztével. (Eddig ezekre derült fény: P/IR/REN-1:00, 11:00, 13:00; P/IR/IMOD-15:00; P/IR/GER-1:00, 6:00, 13:00, és amelyik sokakat érint: P/IR-29:00 egyéb tudományos tevékenység – ezek beírásának elmaradása tehát nem véletlen, hanem technikai oka van, kicsit később oldható meg.)

      Ami miatt viszont tényleg aggódhatnak, az az, ha olyan publikációért várnak kreditet, amely nem szerepel az MTMT-s adatlapjukon, vagy netán nem is létezik MTMT-s adatlapjuk.
2012. március 1-jétől hatályos az a rektori utasítás, amelynek értelmében a doktoranduszok publikációs tevékenységét az MTMT-ben kell nyilvántartani. Itt az ideje, hogy érvényt szerezzünk ennek a rendelkezésnek, mert egyelőre úgy tűnik, többnyire nem érzik magukra nézve kötelezőnek, pedig nagyon is az.
      Mindenkinek személyre szólóan jelezni fogom e-mailben, ha nem találtam meg az adott publikációjának az adatait az MTMT-s adatlapján (netán maga az adatlap sem fellelhető); kreditet pedig azt követően kapnak érte, ha értesítenek arról, hogy feltöltötték. De persze akár prolongálható is a következő félévre a kredit beírása, ha most nem sikerül „MTMT-síteni”.
      Minden hasznos az MTMT-ről egyben itt:
Összességében tehát nyugodtan bízzanak abban, hogy a jegyeik rendben lesznek:-) Hogy ne legyen parttalan ez a várakozás, egyezzünk meg abban, hogy február 13-ától lehet reklamálni, ha valamit nem találnak rendben a neptunban az előző félévre vonatkozóan.

Üdvözlettel,
Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár
2015. február 2.